Lukács világot lát

Egy világot láttam

2015. július 11. - Solymosi Lukács

Június harmincadikával véget ért az Erasmus+ hallgatói mobilitásom. Ezalatt a szűk 4,5 hónap alatt rengeteg dolgot tapasztaltam, megannyi dolgot láttam, és annál is több embert ismertem meg. Az első 3 hónapról igyekeztem rendszeresen beszámolni, de az utolsó időben az írást már nem tartottam különösen fontosnak. Mégis, az utolsó másfél hónap máshogyan telt, mint az előzőek. 

 

blog_evitaval.JPGEvitával Gdansk tetején 

 

Május-júniusra már eléggé otthon éreztük magunkat ahhoz, hogy a kinti életre megszokott és normális dologként tekintsünk. Egészen idáig részt vettünk integrációs, ismerkedős, megismerős, felfedezős programokon, amiket nagyrészt az ESN csoport szervezett az erasmus hallgatóknak. A változás főleg azoknál volt nagyon szembetűnő, akik szeptembertől kezdve itt voltak, és akik a második félévben az előzőhöz képest inkább már csak éltek Łódzban, és nem tapasztaltak. Május végén véget ért az egyetem is, és júniusban elkezdtek hazautazni az emberek.

Körülbelül minden harmadik este valaki utolsó estéje volt. Még júniusban a görögökkel és spanyolokkal elutaztunk Gdanskba két napra, azután Łódzban töltöttük minden percünket. Majdnem mindennapossá vált az, hogy délután elmentünk étterembe, aztán este még visszamentünk a belvárosba, ahol sokszor az erasmus közösség számottevő részével találkoztunk. A lengyelekkel egyébként nem töltöttünk túl sok időt, egy-két kivételt eltekintve. A legfőbb indok az, hogy a legtöbbjük egyetemre járt vagy dolgozott, így sokszor nem értek rá eljönni az eseményekre, viszont az erasmusos hallgatók szinte mindig ott voltak. Ezen felül a lengyelek alapjáraton nem annyira barátságosak, többször is azért kerültünk konfliktusba velük, mert angolul beszéltünk, és ez nem tetszett nekik. Angolul sem beszélnek sokan, így gyakori volt az activity és a google translate használata, de így vagy úgy mindig sikerült megérteni a másikat. 

A lengyel-magyar barátság azonban még mindig erősnek és élőnek bizonyul. Ha egy lengyellel kezdtem beszélgetni, 10-ből 7-szer feljött, hogy Lengyel-magyar, két jó barát..., és majdnem mindig pozitívan álltak hozzám. Szinte mindenféle előzetes ismeretség nélkül kezdtek el velem barátkozni, csupán mert magyar vagyok. Megmondom őszintén, hogy ez nagyon jól esett, és legalább ellensúlyozta azokat a negatív tapasztalatokat, amikor azért próbáltak meg belénk kötni, mert külföldiek voltunk.

Egyébként ez a mondás lengyelül így hangzik: 

Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.


blog_tengerpart.JPG

 

A búcsúzkodások miatt valóban szomorúan teltek az esték, és tudtuk, hogy mindannyiunk hazaútja ki van jelölve egy bizonyos dátumra. A legnehezebb este az volt, amikor a következő nap legalább 8-10-en hazautaztak, köztük a szobatársaim is, akikkel különösen sok időt töltöttem júniusban. 

 

kep_alessio.jpg

Ezt adtam oda búcsúzáskor mindkettejüknek. Ezt a képet Alessio küldte a sajátjáról. Néhány óra múlva írt megint, hogy kinyitotta a képet, és elolvasta, mit írtam a fénykép hátuljára.

 

Volt olyan este, amikor sevillai lányok mutatták, hogyan kell flamenco-t táncolni, én pedig magyar táncmozdulatokat tanítottam nekik. Azon az estén jutottam el arra a pontra, hogy ha spanyolul beszélgettek is, értettem, hogy miről van szó. Habár angolon és francián kívül nem tanultam más nyelvet, az olaszt és spanyolt, sőt, a románt is bizonyos esetekben megértettem. Legtöbbször csak kérdeztem, hogy most ugye jól gondolom, hogy ezt meg ezt mondtad, de volt, hogy viccesebbnek találtam, ha válaszolok is, amire nagyon furcsán néztek rám, én meg csak nevettem. Viszont akárhányszor beszéltünk magyarul, azt sohasem értették a többiek, amiért bizony hálásak voltunk néha. Volt olyan is, hogy megkértek, olvassak fel magyarul nekik, ők pedig felvették hangrögzítőre, hogy majd "mutogatják" másoknak. Kint létem alatt nagyon felerősödött bennem az az érzés, hogy a magyar nyelv valóságos kincs, miközben a többi nemzet nyelvéből is igyekeztem minél többet elsajátítani, habár ezek többnyire csak egy-két szóra terjednek ki.

 

alessio-alessandro_utolso_esteje.jpg

Alessio, én és Alessandro, júnus 24-ikén, az utolsó estéjükön

 

foto_moldovan.jpg

Egy meleg pár

 

Habár nem vagyok nyelvész, de kint létem alatt határozott meggyőződésem volt, hogy habár különböző nyelveket beszélünk, nagyon sok mindenről azonosan gondolkodunk, aminek a legnyilvánvalóbb bizonyítékai azok a kifejezések, amelyeket azonosan használunk. 

A "megtörik a jég" kifejezés például ugyanúgy megtalálható a románban és görögben, mint nálunk. Amikor valakinek orgazmusa van, a legtöbb nyelven ugyanúgy azt mondják: "elmentem", vagy az angolban is használt "I came", az az szó szerint "(el)jöttem"-et mondanak (pl. görögök, olaszok, románok) de a grúzok is azt mondják, "befejeztem".

Habár egyértelműnek tűnik, mégsem biztos, hogy annyira az, hogy koccintáskor a legtöbb nemzet az "egészségedre" kifejezést használja. Gondoltátok volna, hogy az olaszoknál ugyanúgy jelen van az a közmondás, hogy "Aki kíváncsi, hamar megöregszik"? Az ő nyelvükön ez így hangzik: "Chi si fa i cazzi suoi campa cent'anni".

Az általunk használt "világos, mint a Nap" kifejezés lengyelül így szól: jasne jak slonce, amely hasonlatot ők is használják, a görögökkel együtt. A "virágot a virágnak"-ot pedig a románban is ugyanúgy jelen van, de ők használják az "úgy vigyázz rá, mint a szemed fényére!" kifejezést is. Amikor a grúzok sok szerencsét kívánnak egymásnak, ők is azt mondják, hogy "lábtörést" (kéz-és lábtörést).

Amin  csodálkoztam az az, hogy a románok is azt mondják, hogy "menj a faszomba!" (Du-te-n pula mea)". Nem meglepő, hogy minden ember a másik anyját szidja, így a kurva anyázás is szinte minden nyelvben megtalálható. Van, ahol a "menj anyádba" úgy él, hogy "menj anyád ...-jába". A "szopj le" annyira általános, hogy kár is taglalni.

Ezen felül még nagyon sok káromkodás megegyezik a mienkkel, amelyeket most nem taglalnék, mindenesetre igen érdekes a hasonlóság. Valószínűleg az évszázados egymás mellett élés és keveredés is közrejátszott abban, hogy ennyire azonos kifejezésekkel bírjunk (mind vulgáris és egyszerű kifejezéseket tekintve), de nem kizárt, hogy hasonlóan gondolkoznak különböző nemzet tagjai, és a nyelv csupán az agy által használt kommunikációs eszköz.

blog.jpg

Áprilisban Prágában

scenografia.jpg

Andreeával

blog3.jpg

Larisával 

preparti.jpg

Az örök fiatal szobában, a 8-as kollégium 312-es szobájában

1908133_982673565077105_6421753789449276896_n.jpg

Vidáman és boldogan

11145941_10203925410760013_1889592229_n.jpg

Gyerekesen

 

blog1-2.jpg

Ádám utolsó estéjén, reggel öt órakor a belvárosban

blog1.jpg

Szintén, az olasz szekcióval és egy bronz macival kibővülve

blog2.jpg

Május végén, a campuson tartott Juwenalia fesztiválon

blog7.jpg

Prága, Károly-híd

blog6.jpg

Filippo "utolsó" estéjén, aki szándékosan nem ment ki a reptérre, hogy maradjon még pár napot

blog5.jpg

Gdanskban

blog4.jpg

 

Júniusi estéken

 

És újra itthon. Még mindig sokat beszélgetek azokkal, akikkel jó barátságot kötöttem odakint, és tervezzük, hogy hamarosan ismét találkozni fogunk. Hogy mikor, azt még nem tudjuk előre, most még mindenki próbál visszaszokni az otthoni környezetbe. Az élmények, amelyeket közösen szereztünk, valóban felejthetetlenek, és az emberek, akiket kint megismertem, nagyszerűek. Az eddig leélt húsz évem alatt (amivel én voltam a második legfiatalabb erasmus hallgató Łódzban a több száz hallgató közül) ez a 4,5 fél hónap nagyon meghatározónak és csodálatosnak bizonyult, és nagyon hálás vagyok, amiért kint lehettem, és olyan dolgokat élhettem át, amelyekről korábban csak álmodoztam.

Az erasmus leteltével egyúttal végéhez érkeztem a blogom írásának is. Köszönöm a figyelmet és azt, hogy időt szakítottatok arra, hogy elolvassátok, mi történt velem az elmúlt időszakban! Remélem, hogy jól szórakoztatok, és Nektek is megjött a kedvetek világot látni. Az biztos, hogy hatalmas élményben lesz részetek.

 

Lukács

 

 

 

Itt a tavasz, dagad a Májusfa!

A múlt héten nekivágtunk Prágának Andreeával, Andreeával, Ádámmal, Orsival és Alexszel. Az idő csodás volt, a sör mézédes, a szánk tele volt vigyorral és a szívüünk úgy vert, mint a sör koppant a pulton. 1.JPG

Itt: prágai vár

2.JPG

3.JPG

Itt utánoztam az őröket akik utánozták a zöld ruhás embert aki egy katonát utánozott 

Tanácsok és tippek amiket érdemes betartanod, ha Prágába készülsz:

1. Utazz esti busszal, hogy tuti ne aludj!

2. Sose vegyél jegyet a metróra! Ha jön az ellenőr, tetesd a román barátaiddal hogy közös nyelvet beszéltek, és egy kukkot sem tudtok angolul! 

3. Ha reggel ötre érkezel a városba, ne foglalj olyan szállást ahol a recepciós 30 perc telefonálás után érkezik meg autóval, részegen. És még az orrát is túrja.

4. Miután elmondta, hogy nincs nála kulcs, foglald el a KFC-t!

5. Vegyetek hatan egyetlen darab újratölthetős kávét, és töltsétek újra annyiszor, amennyi belétek fér! Ingyen!! Ott még a kávé is sörből van!

6. Járd be az Óvárost két nap alatt, bérelj vízibiciklit, feküdj ki a szigetre, mássz meg minden tornyot, várd a csodát óránként a főtéren, és ájulj el!

7. Rendelj gúlásht, ami nyilvánvalóan pörkölt lesz, és öblítsd finom barna sörrel! Mézéd!

8. Feküdj ki a domboldalon egy zöld pázsitos területre, a virágzó cseresznyefák alatt, és érezd magad tökéletesen a várost bámulva. Tényleg elképesztő.

9. Még mindig ne ülj rá a koli WC ülőkére!! Bár úgysem lenne gusztusod. 

majusfa4.jpg

 

És: bemutatom, hogyan kell májusfát állítani egy 600.000 fős lengyel városban! Tippek meg minden, ha esetleg.

1. Szüless magyarnak.

2. Szüless falura!

3. Jobb a tanya! 

4. Utazz Lengyelbe!

5. Idézd fel a nyári trágyaszagot hordó szél csalogató illatát Gugyori mellett, és érezd, hogy itt az idő májusfázni!

 

terkep.JPG

6. Kérdezd meg a lengyel ismerőseidet, honnan tudsz fejszét meg szalagokat venni!

7. Szerezd be őket:

majusfaelott.jpg

majusfaelott2.jpg

CHOP-CHOP, MOTHERFUCK*R!!

8. Szólj Andreeának, hogy jöjjön veled! Keljetek fel négykor és menjetek! 

Na de hogy is volt? 

Felkeltünk hajnalban, és elmentünk az egyik közeli helyre, ahol már előre kinéztem a fát. A szép kis barátom az út mellett 2 méterre állt, Andreea figyelt a túloldalt, hogy jön-e autó. Elkezdtem vágni a fát, és jött. És az egyik megállt. Mivel Lengyelországban is illegális fát vágni, nagyon megijedtem, hogy rendőrök érkeztek... Nem-nem: beszartam, mint az állat. De csak két idióta volt, akik elkezdtek nyávogni (!!) Andreeának (engem észre se vettek a túloldalt). Két másodperc alatt elhúztak, gyorsan kivágtam a fát és elmentünk egy csendes helyre felaggatni a szalagokat. A kolit megkerülve, a hátsó kerteken át keresztül akartam a campust elérni, de lehetetlennek tűnt. Már reggel fél hat volt, teljesen világos, mire azon kellett gondolkozni, hogy hogy fogom ezt a jó 3 méteres májust feltűnés nélkül becsempészni. Aztán végül eldöntöttem: az utcán megyek, ahol jöttünk, vállalva a kockázatot. Autók jöttek-mentek, de egyik sem állt meg, csak bámultak. Aztán mikor már közel voltunk, elkezdtünk rohanni, mire az emberek nagyon furcsán néztek a villamosmegállóból. Aztán találkoztunk három kollégista lánnyal, akik teljesen el voltak ájulva. Aztán továbbmentünk, és ráakadtunk öt lengyel srácra, akik (reggel hatkor!!!!!!!) épp barbeque-ztak. Láttatok már narkós, lengyel zombikat? Ahogy megláttak a csodával a vállamon, szó nélkül felugrottak, és elkezdtek rohanni. Egy árva szót nem szóltak egymáshoz se, csak szaladtak felém. Nem tudtam eldönteni: most vagy jól megvernek, vagy nagyon bejön nekik a fa. Mikor odaértek hozzám, még mindig nem mondtak semmit. De az arcuk mindent kifejezett: borzasztóan el voltak ájulva, teljesen ámulatba voltak esve (még valószínűleg sosem láttak ilyet :) ). Egyetlen árva szót nem mondtak, semmit nem is kérdeztek, semmit a fáról, rólam, bármiről. Egyszerűen csak lihegve, csodálkozó arccal annyit bírtak kinyögni, hogy "selfie, selfie!" (be voltak marva rendesen). Csináltunk egy párat, majd továbbmentem, és végül kikötöztem a fát a kollégium mellett lévő játszótér kerítéséhez:

majusfa.jpg

A recepcióst előre megkértem, hogy ne mozdítsák el, mert ez hagyomány, ajándék, stb, a lánynak látni kell. De azért azon a napon minden cipőkopogást figyeltem a folyosón, hátha rendőrök. Amikor járőröztek a campuson, akkor tudtam, hogy engem keresnek! 

A fejszét árulom, hátha megveszik.

Nagyszerű élmény volt, mindenki le volt nyűgözve, amikor meglátta, nagy újdonság volt ez nekik. 

A szobatársaim először kinevettek, hogy mekkora a magyarok itt is csak a fát lopják...aztán mikor elmondtam, hogy miért csináljuk, akkor elismerték, hogy szép hagyomány. Aztán mikor másnap meglátták a fát, Alessio azt mondta, jövőre ő is készít egyet.

Majd következő májusban írok, hogy milyen lett!

 

 

Torun, Poznan..és újra Łódz... Prága!

jegeso.jpg

A márciusi jégeső közepette is alkalmas a pillanat egy közös szelfire! A hónap utolsó napjai valahogy így néztek ki:
7 óra: Vidám napsütés

8 óra: Heves eső

10 óra: A heves eső átcsapott hószakadásba

Dél: Jégeső

13 óra: Napsütés, kék ég

15 óra: Jégeső

17 óra: Ismét

20 óra: Heves széllökések, havas eső.

20:03:54: Hószakadás

Aztán a húsvéti szünetben eldöntöttük, hogy elutazunk. A beszélgetés szó szerint (angolban) így zajlott:

- A szünetben el akarok menni a templomba.

- Én utazni akartam.

- Azt mondják, Torun megéri.

Két órán belül már a vonaton ültünk. 

Az Óvárosban foglaltunk szállást, és két napot töltöttünk ott, majd egy hirtelen felindult ötletből elutaztunk Poznanba is, amely szintén egy szép város, csodás főtérrel a közepén (képek szinte alig készültek).

11139817_10203877517082701_1039177562_n.jpg

 

img_4977.JPG

img_4965_1.JPG

Még jóval ezelőtt Alessióval nyertünk egy csocsó bajnokságot, amivel szereztem egy kapucnis pulcsit "University of Łodz" felirattal, ami itt majdnem hogy kiváltság számba megy; akinek nincs, az nagyon irigy, akinek van, az nagyon büszke. Majd részt vettünk egy hét sport bajnokságon (foci, kosár, röplabda), ahol a hat foci meccsből mind a hatot megnyertük, úgy, hogy egy gólt sem kaptunk. A kosárban és a röplabdában már nem voltunk ennyire eredményesek, de figyelembe véve, hogy a csapatunk átlagmagassága 115 centiméter volt, nagyon jól szerepeltünk, és összesítésben harmadikok lettünk (egy utolsó, kivételesen büntetőpárbajos focimeccs döntötte el, hogy második vagy harmadik helyen végzünk). 

A nagyobb történések folyamatosan kikerülnek a Facebook profilomra, a legjobb képek már ott vannak :). A szobatársaim hazautaztak, úgyhogy egészen szerda estig, amikor Prágába utazunk a többiekkel, egyedül leszek. Halleluja! Zászló has been changed!


zaszlo.jpg

A prágai utat már nagyon várjuk, bár eddig a visszautat még nem sikerült lefoglalnunk. Bár azt se bánnánk, ha ott ragadnánk még egy kis időre..Addig is élvezzük a jó időt, amikor csak tehetjük, a szabadban vagyunk, főleg itt a campuson belül. A februári és márciusi időjárás után a napsütéses 15 fok minden percét ki kell használni, gyakorta ülünk ki a fűre, sütögetünk, beszélgetünk, napfürdőzünk. 

A héten elmentünk az egyik közeli kisváros általános iskolájába, ahol az angol órát a prezentációinkkal töltöttük ki. Hárman voltunk összesen, mindenki bemutatta saját hazáját a 6. osztályosoknak (Görögország, Azerbajdzsán, Ungari), és őszintén mondhatom, hogy a tanulók, és mi, előadók is roppant módon élveztük a prezentációkat. Megvendégeltek mindennel, adtak ajándékot, satöbbi. 

És még valami: nem mintha a harmadik hellyel büszkélkedni lehetne, de mégis; beadtam az egyik novellámat a Magyar Irodalmi Lap Arany Sas Díj elnyerését megcélzó versenyre, és mint harmadik helyezett, egy japán porcelán tányért postáztak, 24 karátos aranybevonattal. A történet a magyarság, a magyar nép történelméhez kellett, hogy kapcsolódjon, én pedig az I. Világháborúról írtam egy rövid novellát.tanyer.JPG

 Aki szeretné, az elolvashatja a novellámat itt:

http://www.irodalmilap.net/?q=content/arany-sas-dij-2015-iii-helyezett-mu-solymosi-lukacs-magyar-foeldoen-halhassak-meg

 

KRAKÓW IMMORTALS

aronnal_kozos.jpg

Vidám sörözgetés a rendőrségi pénzbírság előtt.

Eltelt egy hónap, mióta itt vagyok. Az idő gyorsan telik, úgyhogy ki kell használni minden egyes napot a tanulásra és a szórakozásra. Összesen 8 alkalommal vannak óráim a héten, elég szellős az órarend, így van bőven szabadidőm. Pénteken vettem egy könyvet angolul, meg lengyel nyelvi kurzusra is járok hogy fejlesszem a nyelvtudásomat, illetve a mai napon elkértem a tanáromtól egy angol nyelvű szociológiai publikációt, amit az itteni tanszék oktatói írtak. Ha Kósa Kossuth Lajosnak sikerült megtanulni a koliban angolul, nekem sem fog különösebb gondot okozni az új kifejezések és szavak elsajátítása a börtönben. De hiába van sok szabadidőm, Łodz (ejtsd: [v]hudzs) nem éppen az a város, ahol túl sok mindent lehet csinálni. Na de nem vagyunk mi predesztinálva, mint a disznók az ólba'! Összekaptuk magunkat, és elutaztunk Krakkóba a hétvégére. A szállás az Óváros szélén helyezkedett el, tehát teljesen bent voltunk a városközpontban. Majdnem voltunk mindenhol, ahová érdemes elnézni Krakkóban, az estéket pedig megkoronáztuk jó finom sörökkel meg vodkával. Van egy nagyobb domb a városközponttól kívül eső területen, így sikerült Krakkó legmagasabb pontjáig is eljutni:

img_4700.JPG
Szombaton részt vettünk egy kis városnézésen az Óvároson belül, de egész nap pocsék idő volt. Este visszamentünk az Óvárosba, engem jól megbüntettek 7000 Forintra, amiért kinyitottam egy sört a főtéren. Ádám másnap este szintén bontott sörrel mászkált az utcán, és neki csak annyit mondtak, hogy dobja ki és rendben lesznek. Ha én nem fizettem volna ki a pénzt, bevittek volna egész estére a rendőrőrsre. . . Aztán szombat este még körbejártunk pár kocsmát meg szórakozóhelyet, valamikor hajnalban értünk haza. Vasárnap jöttünk fel a "hegyre", onnan elmentünk a zsidónegyedbe, és tettünk egy hosszú sétát a városban. Tényleg megéri elmenni Krakkóba, kiváltképp ha előtte egy hónapig Łodzban dekkolsz. A négy nap alatt úgy szórtuk a pénzt, mint az idióták: mintha német turisták lettünk volna, közben csak csóri magyarok vagyunk. De azért nem feledkeztünk meg mivoltunkról, vasárnap az egyik piros-fehér-zöld karkötőt kitűztem a kabátomra kokárda gyanánt, és amint a képen is látszik, kisütött a Nap is ezen a szép ünnepi napon! Köszönjük, Kossuth Széchenyi! Este megint csaptunk egy jó karikát az egyik óvárosi kocsmaszerűségben, és hát szó mi szó, nem csak két sört ittunk meg. Habár már a közös hostel foglalás előtt két héttel foglaltam egy külön hostelben egy szobát a vasárnap éjszakáért (egyágyas szoba), mégis ott maradtam a többiekkel hétfő reggelig azon a szálláson, ahol az előző két éjszakát töltöttem (10 ágyas szoba), reggel pedig gyorsan kiosontam, nehogy rajtakapjanak, hogy nem fizettem az ott alvásért. Hétfőn még volt időnk ellátogatni Auschwitzba is, mielőtt vonatra szálltunk este. 

Ma pedig lefoglaltuk a szállást és a busz utat is Vilniusba péntektől hétfőig. Nem azt mondom, hogy arany életem van, de valami nagyon hasonló ahhoz :). A rengeteg elköltött pénz miatt egy kicsit fáj a szívem, de ne aggódjatok semmit, az egészet az EU fizeti, úgyhogy ok minden. Már ma elkezdtünk nézni prágai szállásokat és vonatmenetrendet, áprilisban tervezzük, hogy elnézünk oda is. Ha egy kicsit is éreztek hajlamot az Erasmusra, mindenképpen azt mondom, hogy adjátok be a jelentkezést, mert óriási élményekkel fogtok gazdagodni.

kozos_hidas_kep.jpg

Gyanakvás a Visztula felett

kozos_mihau.jpg

Még most sem értem, hogy maradtunk életben ez után a hétvége után: immortality lvl over 999

taking_a_selfie_while_others_taking_a_selfie.JPG

Szelfi a szelfiben 

img_4737.JPGForever alone a szerelmeslakatok között

Igen, vettem egy zenedobozt.

 

A történet folytatódik! Emberekről, rólam, az elmúlt két hétről

Második hete élek ebben a bérkaszárnyában, és ez alatt az idő alatt rengeteg dolog történt. Az első héten minden este elmentünk valamelyik szórakozóhelyre az erasmusosokkal, így elég sok embert sikerült megismernem. A múlt hétvégén elkaptam az influenzát a szobatársamtól, úgyhogy sajnos elég sokat feküdtem az ágyban. Szerencsére már jobban vagyok, olyannyira, hogy péntektől-vasárnapig egy "integrációs táborban" vettem részt vidéken. A program célja a szórakozás és az egymás megismerése volt, és azt hiszem mindkettőre sor került. Az első este „sexchange parti” volt, a fiúknak lánynak, a lányoknak fiúnak kellett beöltözni. Hát nem mondom, voltak vicces jelenetek! Egy vadító leopárd mintás topban roptam, talán fényképek is készültek, viszont nem hiszem, hogy valaha is nyilvánosság elé hozom őket. Szombat este pedig a "Bármi, csak ruha legyen" c. parti került megrendezésre, ahol mindenkinek el kellett készítenie a saját ruháját különböző anyagok felhasználásával. Én magamra húztam egy kilyukasztott zsákot, és a mellkasomnál elhelyeztem egy dobozból kivágott képet. A képen egy férfi van, valami céget hirdet, viszont nagyon hasonlít rám az arca, mindenki el volt képedve, amikor meglátta. Csak úgy véletlen az egyik srác elkezdte nézegetni a képet, majd rám nézett, és elkezdett dőlni a nevetéstől. Amikor megláttam a képet, én is szakadtam, tényleg elég szemmel látható a hasonlóság.

Na de hogy szóljak egy kicsit az itteni emberekről! Az elmúlt két hét benyomásai alapján:

A török szomszédok még mindig furcsán viselkednek. Egy nap háromszor bejönnek, és megkérdezik, hogy mit csinálok. Mint látjátok, csak fekszem az ágyban, és filmet nézek. És ti? Mi? Semmi különöset, csak bejövünk megnézni, hogy hogy vagy. Vagy éppen csak hiányoztam nekik. Vagy éppen csak elmondják, hogy szeretnek. Ez még úgy az első napokban el is ment, gondoltam milyen figyelmes emberek, de mikor már a második héten napi 3-4-szer megtörténik, nem igazán tudom hova tenni. A legutóbb megpróbáltam csirkemellet főzni rizzsel. Annyira pocsék lett, hogy az egészet ki kellett dobjam a szemétbe. Ezt sajnos ők is látták, és áthívtak magukhoz, hogy egyek velük. A menü: rizs paprikás-borsós-krumplis körettel. Nem azt mondom, hogy förtelmes volt, de ha nem döntöttem volna magamban minden falat után a kólát, lehet hogy egybe visszajött volna az egész. És nem az a durva, hogy ennyire rossz volt, hanem hogy számukra ez egy nagyon ízletes török étel. Az hiszem, itt az idő, hogy megtanuljak főzni… A fenéket! Van menza is, oda járok már egy hete!

spiderman-boss.jpg

Aztán itt van Pablo. Pablo Spanyolországból érkezett, szegény nem beszéli olyan jól az angol nyelvet (a törökök sem). A gyerek valahányszor meglát, elordítja magát, hogy „Lukkáccs”, és vigyorog mellé. Egyébként szinte alig beszélek vele, de nagy szeretettel van felém, amit én is gyakran viszonzok egy vidám kurjantással.

A korábbi bejegyzésekben található, a képen lévő román lányokkal meglehetősen jó viszonyba kerültünk, a hétvégi táborban is egy házban aludtunk velük. Romániában nekik is vannak magyar barátaik, akiktől szépen eltanulják gyönyörű nyelvünket! Két csodálatos magyar kifejezést ismernek: két indokoltan fontos és nem elhanyagolható kifejezést: a "sz*pni fogsz" és a "megcsaplak". Ilyenkor azért felvetődik a kérdés, hogy vajon milyen élethelyzetben tanultak el ilyen szavakat magyar fiúktól, főleg, ha megcseréljük a két kifejezés sorrendjét.

Meglehetősen sok fura ember van itt, és nagyon sok török például kifejezetten rosszul beszél angolul, de a más, nem európai országból érkezett diákok sem túlságosan pengék.

Nagyon sok embert megismertem Görögországból, Törökországból, Spanyolországból, Franciaországból, Ukrajnából, és még sorolhatnám, hogy hányféle országból, viszont sajnos a neveket képtelenség megjegyezni. Annyira más és szokatlan neveik vannak az embereknek, hogy számomra lehetetlen észben tartani őket. Leginkább csak arra emlékszem, hogy melyik országból származnak.

Orsin kívül találkoztam az egyik kollégiumi bulin egy másik magyarral, Ádámmal, és nagy szerencsémre mindketten nagyon jófejek. Ők, mint magyar hallgatók tudják értékelni a humorérzékemet. A hétvégi táborban a törököknek és románoknak ontottam a hülyeséget magamból, de egy idő után már csak mi hárman nevettünk. A románok már legszívesebben lelőttek volna, amikor magamról megfeledkezve azt mondtam, hogy: „Jóvan’, just kidding.” Erre megint kitört belőlünk a nevetés, és úgy tűnt, hogy sosem hagyjuk abba. Na de ácsi. Orsi azt mondta nekem ebben a táborban, hogy tökre megörült, hogy találkozott magyarokkal, de mennyire meglepődött, hogy akivel találkozott is (velem), az tájszólással beszél. Ádám pedig erősen helyeselt. Anyátokat, azt.

Már be kell járnom az óráimra is, a tanárok szerencsére jól beszélnek angolul, és elég segítőkészek. A dolog nehezebb része inkább az otthoni tárgyak teljesítése lesz, mert vannak olyan gyakorlati tárgyaim, amelyekhez szükséges lenne otthon tartózkodnom. Megpróbálom megoldani, remélem, hogy nem lesz semmi különösebb probléma velük. Ezzel a bájos képpel búcsúzom a következő bejegyzésig:

aaaa.jpg

Multikulti!

A szokásos csapat, meglehetősen kellemes társaság: bal oldalt Alessandro, a szobatársam, mellette Orsi Magyarországról (egyszerűen felemelő valakivel magyarul társalogni az egész napos angol beszéd után), aztán a másik oldalamon Andreea, mellette ismét Andreea, mindketten Romániából jöttek, és végül Zafar, Törökországból. Zafar majdnem szembe szomszédunk, nagyon jól főz, a Hotel Hiltonban is dolgozott korábban. A kép szerda este készült, amikor 38 ember jött fel a szobánkba (és a folyosóra). Ez után elmentünk egy szórakozóhelyre, és ha bár én nem vagyok odáig a diszkózásig, muszáj bevállalnom a többiek miatt..persze nem akkora áldozat, de mégis.. :) Jól éreztük magunkat, az biztos! 

Welcome to Hotel Plaza!

Szombaton megérkeztem Łodzba, de két napig hostelben aludtam. Az egész olyan, mint bármelyik magyar város: van egy csomó panelház, a nem panelházak pedig lerobbantak, gazzal benőtt telken lerombolt épületek a belvárosban, a csövesek 3,27 cm sugarút turháznak a villamoson, az emberek nem beszélnek angolul, az árak alacsonyak, a lányok szépek, egyszóval igazi szocialista hagyaték.

A tegnapi naptól kezdve kollégista vagyok! C'est l'hotel magnifique! A recepción nem értenek angolul, de a mentorom fordított, így elintéztünk mindent, és megkaptam a 213-as szobát. Ami ott ért engem, attól még ma sem fogok jól aludni. Bemegyek a szobába, két lakó már várt rám (három ágyas mindegyik szoba): egy harcsabajszos, ragyásképű bolgár, meg egy szemüveges, hosszú hajú török rocker. A szoba maga az igénytelenség, kosz mindenhol, a cuccok szanaszét hányva, a padló mocskos, a szoba dohos, fülledt. Leraktam a nagyobbik poggyászom a szobába, és elmentünk az Erasmusos találkozóra az egyetemre. Ott megbeszéltük a mentorommal, Maciekkel, hogy feltétlen szobát kell váltanom, mert az a szoba katasztrofális. Így hát amikor visszamentünk a koliba, Maciek azonnal elintézte a recepcióssal, hogy kapjak egy új szobát, tekintettel az évszázadok óta fennálló, megmásíthatatlan és örök érvényű, elrohadt és gyűlölettel teli bolgár-magyar kapcsolatokra. Szerencsére a portás nőnek semmi köze nincs az európai történelemhez, így mosolyogva és barátságosan berakott két olasz srác mellé. Szevasz, ragya!

Az új szobatársaim Alessio és Alessandro, két bulizós egyetemista Torinóból. Már szeptember óta itt vannak, úgyhogy nagyon sok mindenkit ismernek az egyetemről és a kollégiumból. Tegnap este volt egy Erasmusos rendezvény az egyik étteremben, ahonnan átmentünk egy másik szórakozóhelyre. Ez a két gyerek tényleg mindenkit ismer, és akárkivel csak találkoztunk, bemutattak engem is, az új szobatársat. Legalább harminc embert megismertem tegnap este, és kiderült, hogy van egy magyar lány is Budapestről. A szobatársaim meglehetősen kedvesek és barátságosak velem, megosztanak mindent, amijük van. Az előző szemesztert nagyon visszasírják, elmondásuk alapján hatalmas ivászatokban és partikban vettek részt. Sajnos sokan hazamentek, akikkel szoros barátságokat kötöttek. A képeik kivannak ragasztva a szekrény ajtajára. Amikor Alessio odamutatott az egyikre, azt kérdezte: "Ismered Stifflert? Tudod, az Amerikai Pitéből." Mondom persze. Erre ő: "Jobb nála." Aztán rámutatott egy másik fiúra, és azt mondta: "This guy is a real pussy magneto." 

Tegnap Alessandro főzött nekünk, íme az itteni kollegista menü:

Reggeli: amit találtál

Ebéd: Főtt tészta paradicsomdarabokkal

Vacsora: Rizs paradicsomdarabokkal, ízlés szerint só és bors, víz

Alessioék itt vannak Torinóból, hogy egy éven át bulizzanak és minél több embert megismerjenek. Elmondta, hogy sosem hitte volna, de sírt, amikor a barátai visszaköltöztek Spanyolországba. Nagy szerencsém van, hogy ők a szobatársaim, és nem a 213-as fertőben kell álomra hajtanom fejem fél éven keresztül. De nehogy azt higgyétek, hogy megúsztam! A koli komfortszintje annyira alacsony, hogy nem elég, hogy három embert bezsúfolnak egy szobába, szintenként egy fürdő-és wc helység, és egy konyha található. Mi a harmadik emeleten lakunk, a 312-ben. Ragyáék a második emeleten tanyáznak, tehát elvileg nekik is lenniük kellene egy konyhának a másodikon, mégis feljárnak kísérteni a harmadik emeleti konyhába. Odajön a török, és megkérdezi, hogy miért nem lakok velük? Na vajon miért, rokkerkém?....Mert félreértés történt: nem a 213 az enyém, hanem a 312.

A kollégiumnak nem sok kell, hogy bérkaszárnyává nyilvánítsa a városi önkormányzat. Mit önkormányzat, a Tanács! A lakók a folyosón, a konyhában meg a wc-ben is cigiznek, a csikkeket a lépcsőre dobálják, vagy a szobák ajtajának tövében elhelyezett, befőttesüvegnek született hamuzókba. A füstjelzők évek óta bedöglöttek, ellenőrizgetni nem jár fel senki. Rajtunk kívül egyedül a portás van az épületben, aki felől mehet bármi. Elvileg gyakran tartanak bulit a szobákban, kiváltképp a mi kolinkban (van vagy 14, mienk a 8-as).

A héten még nincs tanítás, de már elintéztem a papírokat, így a következő héttől kezdve már lesznek óráim.Villany legalább van. Azt hiszem örülök, hogy ide kerültem, és remélem, hogy ez a szemeszter is feledhetetlen lesz.

Az első nap

A budapesti reptérről sikeresen megérkeztem Varsóba! Itt vagyok, péntek 13 ide vagy oda, nem zuhantunk le. Az utazás előtt lefoglaltam egy tranzitot, ami a reptérről elhozott közvetlenül a szálláshelyre. A pénzt előre utalni kellett, de szerettem volna nagyvonalúan borravalót hagyni a sofőrömnek. Igaz, őt aztán nem érdekelte, hogy ott vagyok-e, szívesebben hallgatta a kossuth rádió lengyel verzióját, mint engem. Egy szót sem beszéltem vele, a végén aztán mégis csak hozzám szólt, hogy ki kellene szállni az autóból. Segített kipakolni a poggyászomat, mondom egye fene, kapsz egy kis pénzt, látom unod az egész életedet. Mire már elköszöntem tőle, akkor döbbentem rá, hogy 20 zlotyi 1400 forintnak feleltethető meg. Áu.

A szálláshelyen nincs recepciós, egy nappal érkezésem előtt, este 11 órakor küldték az emailt, hogyan kell bejönnöm a szobába magamtól. Kaptam kódot a kapuhoz is, a szobakulcs kiszedéséhez is, azonban a szállástulajdonos, Paulina sajnos nem tudott jelen lenni (felhívott még mikor Pesten vártam a gépet). A szobába, ahol alszom, ahonnan írok, nincs villany. A fürdőszobában sincs villany. A folyosón van villany. Paulina, köszönöm szépen! Ledobtam a bőröndömet, táskámat, aztán kis idő múlva elindultam, hogy egyek valamit. Természetesen akár egy paranoiás, aki azt várja, hogy mire visszaér, ki lesz rabolva a ház. Aki látta a Fantastic fear of everything c. filmet, az tudja, miről beszélek. Simon Pegg hozzám képest ép elméjű embert alakít. A kebabosnál kértem egy Mega Kebabot, aminek öt(!) összetevője van: egy rakás marhahús, az alján elrejtve egy kis káposzta, körbe egy kenyér, kecsap meg majonéz. A képen persze paradicsom meg saláta is jár a menühöz, bár ez az átverés semmiség a villanyhoz képest. Ezután elsétáltam a Visztuláig, bár emberi ürüléken és egy hajléktalansátoron kívül nem sok érdekes dolgot láttam. Budapest látványa a Duna két oldalán a varsóinál ezerszer szebb. 

Visszafele jövet a tegnap vásárolt új cipő kikezdte a sarkamat, hogy még teljesebb legyen a mai este. Szerencsére van nálam sebtapasz, viszont ilyen sötétben sosem találom meg a bőröndben. Remélem este jól összevérezem a paplant! Az egészet keretbe foglalja édesanyám segélykiáltása, aki testvéremen keresztül kapja tőlem az információkat. Éppen egyenesen tartok a hídhoz, amikor jön az SMS: "Nagyon izgulok érted miért nincs áram? TORLASZOLD EL A BEJÁRATOT NEHOGY RÁD TÖRJENEK". Köszi Anya, ma már egészen biztos, hogy egy percre sem hunyom le a szemem, és egész este csak azt fogom figyelni, mikor törik rám az ajtót a varsói szervkereskedők. 

Amennyiben mégis túlélem a mai estét, holnap utazok Łodz-ba, ahol az elkövetkező tavaszi félévet fogom tölteni. Most hallom, hogy megérkeztek a szomszédok. Egy nő, és egy férfi. És holnap csalentin nap. Lehet hogy füldugós estém lesz. Mindenesetre az éjszaka hosszúnak ígérkezik, és azt érzem, sokáig fogok imádkozni lefekvés előtt.